Álnok egy lény

Álnok egy lény,

Kinek éltetője nem a napfény,

Ki megkeseríti mások életét,

A lényét és a szeretetét.

Ez táplálja őt nagyon,

Számára ez tiszta haszon.

Hisz minek is menne a kék égre ki?

Mikor itt egy áldozat, ni!

Közelednek lassan, szépen,

Mintha az egész nem lenne, csak képen.

Az áldozat csak várja,

Hogy mikor jön el élete utolsó órája.

De a lidérc egyszerre megáll,

Mert valaki ekkor melléd áll.

A remény újra átölel,

Mert aki szeret, itt van közel.

A lidérc megszűnik,

Az élet eltűnik,

Sötétség vesz már körül,

De a fény, ott ragyog fölül!

Van, aki végre melléd áll,

Aki a boldogsággal és veled száll,

Aki mindig veled örül,

Érzed: most már boldogság vesz körül.