Holdfénynél ülve

A holdfénynél ülve egy lány,

Valakire szüntelen vár,

De csak a hold csillog mellette,

Na meg annak ezer gyermeke

A hold mely az éjjeli fényt adja,

A fényével e lányt siratja,

Mert a lány csak a fényt nézi szüntelen,

Mintha ettől kedvese visszajönne hirtelen.

A lány csak nézve nézi,

Ahogy a hold őt fürkészi,

Nem törődik már semmi mással,

Csak a szerelem hiányával.

A hold magára hagyná a lányt,

De az csak annyit kér, hogy hozza ide, akire ő várt,

Oh de jött a reggeli nap,

És elmosta a kérő szavakat.

Hirtelen felébred a lány,

Álom vagy valóság volt, ez számára talány,

A szívét azonban üresnek érzi,

S az Istent csak egyre kéri.

Hozza vissza a szerelmet,

Mely a szívéből kimetszett,

És érezze újra azt,

Ami e hegre ad vigaszt.