Az álom

Az álmod messzire vezet,

De úgysem foghatom örökké kezed.

Szemeid világa egyszer csak kihuny,

S a szem hirtelen behuny,

Álmodsz talán,

Vagy megöl, ez a kínzó magány?

Egyedül a vak sötétben,

Fuldokolva a kínzó reményben,

Nem találva a nagy sötétségben

Sírva, könyörögve kérlek szépen,

Találj meg a mindenségben!

A fény egyre csak kimúl,

De a fájdalom sehogy se múl,

De az érzés egyre csak átkarol,

S nem enged az égő ártalomtól

Félő, hogy örökre fogva tart,

S nem engedi el a gyenge kart.

Eltűnik a remény, eltűnik az álom,

Eltűnik az élet, eltűnik a mámor,

Felébredsz, de nem találsz sehol,

Szíved vadul dobog a fájdalomtól,

S lelked éget az ártalomtól,

Az álom eltűnt hirtelen,

Nem érted mi lett oly éktelen.

Pedig lelked, s szíved tudja

A szerelem elvész újra,

Hisz nem álom volt,

Csak az élet így korholt,

Hogy hagytad elveszni, azt ki szeret,

Az élet téged ezért így veret!

Álmos a csend, álmos a nappal,

Álmosan csillog minden kis angyal,

Mindenki alszik, csak te vagy ébren,

Álmosan csillog a könny szemedben.

Szíved apró darabokra tört,

Szemed álmosan teszi a kört,

Keresel, de sehol nem látsz,

Lelked újra súgja:

Hiába vársz!