21. fejezet.- Igazából szerelem/Vissza az úton

„Fura, hogy hallok mindent, de nem válaszolhatok vissza. Nem is tudom, hogy hol vagyok. Csak látok, és hallok mindent, ennyi. Nem tudom, hogy mióta fekszem ott. Ha mindenki tudná, hogy mindent hallok! Miattam mindenki összeveszett már! Valamikor anyukám és Michael durva szóváltásba keveredtek.

- Ez csak is a te hibád! Ha te nem vagy, ő most nem lenne itt!- anyám már sírógörcsöt kapott.

- Értem, és tudom. De az nem megoldás, hogy itt ordítozik velem, amikor bármikor felébredhet!

- Te csak ne oktass ki engem, hogy mi a jó a lányomnak! Nem tilthatom meg, hogy látogasd, de miután felépül,- ha felépül,- akkor tartsd magad távol tőle! Megértetted?

- Igen, asszonyom.

Ettől fogva nem beszéltek egymással. Bárcsak tudták volna, hogy mindent hallok! Bár a helyzeten nem változtatott volna.

Egy percre nem hagytak egyedül, még éjszaka sem! Mindig volt benn valaki. De igazából, eljutottam arra a szintre, hogy mi értelme visszamennem. Döntenem kellene, amit nem akarok. Itt jó nekem, habár azt sem tudom, hogy hol vagyok.

Mindenki beszél hozzám. Sok olyan dolgot hallok, amit eddig még nem is gondoltam volna.

Mary és Lilly elmesélték az összes sulis pletykát, de sokszor összevesztek. Kathy és Emily állandóan arról beszéltek, hogy már épül az új istálló, és Dante, aki megsérült a tűzben, már kezd jobban lenni. Holly is gyakran benézett. Már lassan látszott a pocakja. Mondta, hogy majd én leszek a keresztanyja, mert még Suzie túl kicsike. Az esküvőjén én leszek a koszorúslány, meg persze Suzie és Kathy is. Nagyon szomorú volt. Mindenki szomorú volt.

Michael, estefelé jött be, habár már lejárt a látogatási idő, egy kómás beteg, azért más! Többnyire csak ült és nézett, de néha beszélt is. Össze-vissza minden szóba került. Persze magát hibáztatta, pedig nem az ő hibája, hogy olyan önfejű vagyok. Megyek a saját fejem után. És erről sem ő, sem más nem tehet. Maximum a nagymamám, mert tőle örököltem az önfejűségem. De rajta kívül más nem igazán tehet róla, még talán ő se! Csak is az én hibám volt! Csak az enyém!

Egyszer Michael az ágyam mellett ült. Persze, hogy magát okolta mindenért!

- Vajon mi lett volna, ha ott maradok veled? Akkor ez az egész meg sem történik! Az én hibám, csak is az enyém!

Ez pedig nem igaz, mert csak az én hibám volt minden!”

„Megint a szobában voltam, és megint az az idegesítő hang szólt.

- Tina! Neked vissza kellene menned! Nem itt van a helyed, menned kell.

- De hogyan?

- Arra neked kell rájönnöd! Figyelj most jól: A problémáid megoldásához nem elég akarni, hogy megoldódjanak, hanem tegyél is azért, hogy minden rendbe jöjjön. Ne azért ne akarjál visszatérni, mert problémáid vannak, hanem azért akarjál, hogy megoldd őket! Ne játszadozz mások, és a saját érzelmeiddel, úgy, hogy nem vagy hajlandó visszatérni. Okkal küldelek most téged vissza, hogy rendbe szedd az életed! Néz szembe az élettel, a gondokkal, ne fuss el előlük!”

Nem tudom, hogy meddig voltam így, de mikor felébredtem, már tavasz volt. Épp Michael ült az ágyam mellett. Egészen más lett. Mennyi mindent tud tenni pár hónap! Mikor látta, hogy kinyitom a szemeimet, azonnal felkiáltott:

- Tina! Hát felébredtél!

Dadogva mondtam ki, hogy Michael, szeretlek. Mire ő elkezdett kiabálni, hogy „Nővér, nővér”!

Aznap sok ölelést, meg puszit kaptam, és sokszor megvizsgáltak. Az orvos szerint a trauma miatt voltam kómában. Az volt igazából a furcsa, hogy tisztán emlékeztem mindenre, ami addig történt, még kómában voltam. Talán sose tudom meg, hogy hol voltam, de visszhangoztak bennem a hang szavai: Néz szembe az élettel, a gondokkal, ne fuss el előlük! Jó, neki könnyű volt ezt mondani! De sosem voltam jó abban, hogy „nézzünk farkasszemet”. Az orvosok szerint, még egy hét és hazamehetek. De hova? Persze az orvosok szerint ilyen állapotban nem lehet utazni, szóval valószínűleg itt maradok.

Aznap éjjel szörnyű álmok gyötörtek és visszakerültem a tűzbe. Mindenhol lángok csaptak fel, én már majdnem elájultam, de hallottam egy hangot. Pontosan azt a hangot, amit a másik „isteni hang” előtt hallottam. De most más volt. Már felismertem. A hang Michaelé volt! Kiabált hozzám, de nem értettem, hogy mit. És egyszer csak ott volt előttem. Dante már sehol. Michaelt se tudom, hogy miként került ide. De ő volt az én őrangyalom. Felvett a karjaiba, majd valamilyen útvonalon kivitt az égő épületből. A szemébe néztem, majd elájultam.

Mikor felébredtem, el sem hittem, hogy mi történt. Meg kellett bizonyosodnom arról, hogy ez nem csak egy képzelgés volt.

Sajnos nem ő volt az ágyam mellett, hanem a szüleim. Pedig mikor elaludtam, még Michael volt az, aki itt ült. A szüleim persze az őrületbe kergettek a folytonos aggódásukkal, és követelték, hogy az orvos nézzen rám 2 óránként.

Továbbá egy percre se maradhattam egyedül, pedig néha kellett volna a magány. Egyszer azonban Kathy-vel maradtam egyedül. Sokáig csak erről-arról mesélt, meg hogy nagyon hosszú telünk volt, az istálló munkálatai ezért egy időre félbeszakadtak. A lovak most a közeli lótenyésztőnél vannak, Kathy minden nap kimegy Villámhoz. Nem tudtam, hogy meg kellene-e kérdeznem, de végül megkérdeztem.

- Figyelj, Kathy! Hogy kerültem ki a tűzből?

- Oh, Tina. Inkább nem mondom el.

- De mondd csak el!

- Na, jó! Mikor te eltűntél, mindenki keresni kezdett, és mikor megjelent Dante azonnal tudtuk, hogy hol vagy. Michael is eltűnt kicsivel utánad. Mikor aztán Dante megjelent, majd Michael is veled a karján, mindenki fellélegzett. Nem tudom, hogy jutott be oda, de azt tudom, hogy képes érted bármire! A keze akkor sérült meg, amikor próbált téged kiszabadítani, mert valami gerenda rád szakadt. Mi ez, ha nem igaz szerelem?

- Oh, Kathy! Köszönöm! Hol van Michael? Hívd ide!

- Nem lehet. Ma utazik haza! 2 óra múlva indul a vonata vissza. Sajnálom.

Gondolkoztam. Neki köszönhetem az életem! Nem hagyhatom, hogy elmenjen!

- Segíts Kathy! Ki kell csempészned innen! Mennyire van innen a pályaudvar? Gyerünk, segíts!

- Azt hiszem úgy 20 percnyire gyalog! Jó segítek már!

Egész könnyen ment. Sikerült beadnunk mindenkinek, hogy én csak az udvarra akarok kimenni egy kis friss levegőért. Persze kerekes székben kellett ülnöm, mivel azalatt a pár hónap alatt az izmaim legyengültek.

Szóval Kathy és én siettünk a pályaudvarra, mert már így is annyit vesztegeltünk a kórházban, hogy már csak fél óránk volt odaérni. Siettünk, ahogy tudtunk.

Mikor odaértünk, azonnal megnéztük, hogy hányadik vágányról indul a vonat. Őrült gyorsan siettünk, de mire odaértünk, a vonat már elment.

- Ne!!- mondtam szomorúan és könnybe lábadt a szemem.

- Sajnálom Tina, ez az én hibámból van!

Épp indultunk vissza, amikor megpillantottam Michaelt. Egy padon ült, és gondolkodott.

- Várj! Nézd, ki van ott!- mondtam boldogan, majd odagörgettem magamat a padhoz. Meglepődöttség tükröződött az arcán, mikor meglátott.

- Tina! Neked nem itt kellene lenned, hanem a kórházban! Azonnal menj vissza, bármi baj érhet itt!

- Ne aggódj, nem porcelánbaba vagyok! De a szívem az törékeny. És most képes lettél volna újra összetörni!

- Nem. Szeretlek mindennél jobban. Csak nem akarok több bajt okozni neked. Most is majdnem meghaltál…

- De nem miattad!- szakítottam félbe, és a kezére néztem, ami még mindig sebes volt.

- Sőt, tudom, hogy mindennél és még annál jobban is szeretsz- folytattam. – Tudok mindent! Azt, hogy bejöttél értem a tűzbe, azt, hogy megmentettél engem és Dantét. És köszönöm! És nem a te hibád volt! Mert ha te is velem alszol azon az éjszakán, akkor lehet, hogy már egyikőnk sem élne. És tényleg köszönöm, hogy megmentettél, hogy élhetek tovább, és legfőképp, hogy vagy nekem! Nem akarom, hogy elmenj! Legalább is addig, ameddig nem mehetek veled. Hisz én ott vagyok boldog, ahol te vagy! Szeretlek!

- Ha tudnád, hogy most mennyire örülök! Szeretlek! És nem utazok el nélküled sosem!

Sok-sok nap telt el, a pályaudvari kalandom óta. Amikor kiengedtek a kórházból, még hetekig rehabilitációra kellett járnom. Utáltam az egészet, de Michael mindig reménységgel töltött el. Sajnos vissza kellett utazni a neki, Mary-nek és Lillynek, hogy letegyék az év végi vizsgákat, ami reményeim szerint mindegyikőjüknek remekül sikerül majd. Kiderült, hogy az egész nyarat végigtanulhatom, mert osztályozó vizsgát kell tennem. A farmon pedig a munkálatok már majdnem befejeződtek, az új istállót illetően. A tüzet valami elavult elektronikai dolog csinálta. Az újban már korszerűbb lesz az áramellátás és füstjelzők is lesznek felszereltetve. Ha jól sejtem, úgy két hét és újra üdvözölhetem a lovakat, immár új otthonukban.

A családom hetente meglátogat, mivel nem hagyhatnak ott csak úgy mindent, de napi kétszer felhívnak. Már újra tudok járni, a rehabilitációnak köszönhetően, de még van mit javítanom a teljesítményemen. Kathy-vel és Emily-vel gyakran találkozgatok, de a legjobb barátnőm ismét Lilly lett, bár Mary-vel is nagyon jóban vagyok. Jaj, és ott van Nick! Ő róla még nem is beszéltem. Pedig ő is gyakran meglátogatott ám! Sőt, kiábrándult végleg belőlem és most egy Anna nevű lánnyal jár. Persze nagyon örültem a hírnek. Végül is annak örültem a legjobban, hogy a régi, és az új életem egyesült. Boldog voltam, habár tudtam, hogy vissza kell mennem. Az igazi otthonomba. Sokat rágódtam a különös hang szavain. Vissza kell menned…talán nem csak arra értette. Talán arra értette, hogy vissza kell mennem! És vissza is fogok, ebben biztos vagyok.

Mire elérkezett a hazautazásom napja, már nyár volt. Az istálló elkészült, és már lovagoltam is! Dante, szegény megbetegedett, és pár hónapja meghalt. Azóta jött egy új ló Démon, aki nagyon hasonlít Dante-hoz, még a természetük is hasonló, persze azért még sem Dante. Lucky-t annyira megszerettem, hogy a nénikémék nekem ajándékozták, már kerestem is neki egy jó lovardát, ahol bértarthatom. Hazautazásom után pár héttel fog megérkezni.

Kathy és Emily nagyon szomorúak voltak, hogy elmegyek, de felajánlottam nekik, hogy jöjjenek el egy-két hétre majd a nyáron hozzám, amit persze örömmel elfogadtak.

Chris, hát ő is kicsit szomorú volt, mert elmegyek, mert azért csak ex-pasi, szóval én is szomorú voltam egy nagyon picit, de nem csak miatta.

Vágytam már haza, és örültem, hogy megkaptam Lucky-t, de valahogy hozzám nőtt ez a hely, a barátok meg minden. De a lelkem haza vágyik.

Utazásom előtti éjszaka, újra a hanggal álmodtam. Újra a szobában voltam, s a különös női hang újra megszólalt:

„- Látom, jól döntöttél! De még nincs mindennek vége. Ha újra visszatérsz, fel kell újra építened az életed, és lehet, hogy nem fog könnyen menni, de meg kell próbálnod és kész.

- Tudom, és nem adom fel! Most már sosem!

- De vigyázz! Ne törj össze, ha valami probléma ütközik az életedbe! Maradj mindig ilyen erős, ne figyelj másra! Légy mindig önmagad!

- Megfogadom, hogy erős, magabiztos, és önhitű leszek! De áruld el, hogy ki vagy? Vagy csak elmei szüleményként létezel?

- Nem az elméd játéka vagyok, de a kilétem titkos marad előtted! Légy jó Tina! Járj a helyes úton!

- Úgy teszek majd…!”

Röviden ennyi történt, az itt tartózkodásom alatt. Most az autóban ülök már, úton haza. A búcsúzás nehéz volt nagyon. Mindenki megölelt és jó utat kívánt. Én utoljára körbenéztem, majd beszálltam az autóba. Mikor elindultunk, sokáig visszanéztem. Láttam még Emilyt, Kathyt, Christ és mindenki mást. A kocsiban anya, apa és Lilly volt, mert Holly-nak elég veszélyes a hosszú út, a múltkori is megviselte. Egész úton Lilly-vel beszélgettem, és mire a városunk közelébe értem, ismerős lett a táj, és minden más is. Akkor éreztem életemben először az igazi hazaszeretetet.

Mikor megláttam a házunkat, őszinte megnyugvás fogott el. Kiszálltam, és végigmentem a bejárathoz vezető úton. Mikor benyitottam mindenki elkiáltotta magát, hogy „MEGLEPETÉS”

Meglepődtem, és nagyon boldog voltam, hogy ennyi embernek hiányoztam. A délután további része a bulival telt. Ott volt mindenki, aki számított, és legfőképpen én, hisz újra hazajöttem!

A buli rendesen kifárasztott, és még a szobámig sem jutottam el. Mikor aztán vége lett, és elbúcsúztam mindenkitől, nagy nehezen felhúztam magam a szobámig. A szoba teljesen úgy nézett ki, mint amikor elmentem, leszámítva, hogy az érkezésem alkalmából kitakarították. Rögtön az erkélyajtóhoz rohantam, és szélesre tártam. Kora esti naplemente volt, ami egyszerűen meseszépen festett. Végignéztem a tájon, amit annyiszor láttam már, olyan volt, mint egy rég nem látott ismerős. Örömmel töltött el a látvány. Nem adtam volna el semmi pénzért sem. Sem egy új, jobb életért, sem bármi más szebb-jobb dologért, hiszen ez a naplemente és a gyönyörű táj, maga a szebb és jobb jövő! Hiszen bármi történik, legyen az háború, baleset vagy éppen egy szerencsétlen tini lány bukdácsolásai az élet útjában, a nap akkor is mindig felkel. És mostantól ennek fogok élni. Bármi történjék is, mindig bele kell gondolnom, hogy van még holnap is és, hogy a nagy gondok lehet, hogy kisebbek, mint gondolnánk.

A következő napok gyönyörűen teltek. Sokat időztem a parkban a barátaimmal, és Michaellel is! A nővéremmel is rengeteget lógtam, a hírek szerint kislánya lesz, ami a reményeink szerint egy hónapon belül megszületik. A húgommal, Suzie-val is rengeteget voltam, hát, a bátyámmal, Markkal azért már egy kicsit kevesebbet, de az is előfordult, hogy leültünk ketten videó játékozni. Egyszóval: sokkal jobb lett a kapcsolatom mindenkivel. Jó, mondjuk kevésbé izgalmas része volt mindennek, a tanulás. Rengeteget kellett pótolnom az augusztusi osztályozó vizsgáig. De ha minden jól megy, akkor folytatom a barátaimmal a következő évet.

Megmondtam anyukámnak, hogy sehova nem akarok elmenni nyaralni, de ebben az volt a bibi, hogy azt is szerettem volna, ha ők elmennek. Persze féltek itthon egyedül hagyni, de végül Holly felajánlkozott, hogy addig nem költözik el, amíg ők nyaralnak. Mondjuk alapból, Holly nem ment volna sehová, maximum a lakásba, amibe ő és a kedvese összeköltöznek. Persze elmentek a végén nyaralni. És persze, hogy pont akkor indult be a szülés, pedig legalább még 2 hét hátra lett volna! Szerencsére pont a pasija is itt volt, szóval volt kinek bevinnie Holly-t a kórházba. De végül nem is az apa, hanem én mentem be a szülőszobába, mondván, hogy azért csak a nővérem! Gyönyörű kislányuk született. Amikor felhívtam a szüleimet, ők azonnal haza akartak jönni, de megnyugtattam őket, hogy semmi baj, minden rendben van, maradhatnak Cipruson, an aki vigyáz Holly-ra és a kicsire. A kislányuk neve, Sophy lett. Valami tündéri kislány, alig sír fel éjszaka, nagyon hasonlít Holly-ra, de a szeme az apjáé.

Egyszer eljött Michael is, babanézőbe. Nézte a kicsit, majd megszólalt:

- Egyszer, biztosan neked is hasonlóan gyönyörű gyerekeid lesznek! Jó anya lennél…

- Elhiszem, de még csak 16 sem vagyok. Nem annyira vágyom még egy porontyra, bőven elég nekem az, hogy Sophy-t is babusgathatom.

Sokat vigyáztam Sophy-ra, főleg akkor, amikor Holly épp költözött. Mert a költözés az több rétű volt. Hiszen nem lehet csak úgy egy kisbabával elköltözni! De amikor elköltöztek, egy kicsit bánatos lettem, hogy nem látom majd olyan gyakran a nővérem, vagy Sophy-t. De Holly megígérte, hogy gyakran meglátogatnak majd, aminek rettentően örülök.

A tanulás, ami az elején nehezen ment, a végére már kész teher volt, de végül is sikerült mindent megtanulnom időre. Sokat tanultam Michaellel, Lilly-vel vagy épp a kis Sophy társaságában. A vizsga előtti nap már nagyon ideges voltam, ezért Michael elvitt a közeli tavakhoz piknikezni, ami azért oldotta a feszültséget bennem. Mikor aztán másnap eljött a vizsganap, akkor ott izgult értem a családom, a barátaim, még Kathy és Emily is! Kínzó két óra volt az számomra, és mikor végeztem, nagy megkönnyebbülés fogott el. Ott ültem a padban, és vártam, hogy kijavítsa a tanár, ami egy 15 perc alatt megvolt. Kihívott magához.

- Gratulálok! Sikerült letenned az osztályozó vizsgát!

Majd kiugrottam a bőrömből. A megfeszített munka meghozta gyümölcsét! Kirohantam az épületből, egyenesen a parkolóhoz, ahol már mindenki várt.

- Na?- kérdezték majdnem egyszerre.

- Sikerült! Átmentem!- mondtam büszkén.

Mindenki gratulált, majd elmentünk közösen egy étterembe, ahol ezt megünnepeltük.

Ezek után, már eszemben sem volt elmenekülni onnan, ahol szeretnek. Jó, persze gyakran meglátogattam Kathy-t és Emily-t, de meg sem fordult a fejemben, hogy újra odaköltözzek. Így van hát, ami nem öl meg, az erősebbé tesz. És ez így van rendjén. Én megpróbáltam felforgatni az életemet, annak a reményében, hogy csak jobb lesz. De rájöttem, hogy hiba volt, nem kellett volna. De ha nem teszem meg, nem menekülök el, akkor ezekre mind rá sem jövök. Szóval tanulságos évem volt, az biztos. Rájöttem, hogy mi a barátság, a szerelem, a szeretet és az élet igazi értelme. Ha pl. nem lett volna a tűz, rá sem jöttem volna, a hang nélkül meg pláne. Végül is sikerült. Mert amiket el akarunk érni, azokat el is érhetjük, bár néha nem árt a cél érdekében a család és a barátok segítsége. Most már kibékültem a világgal, és újra boldog vagyok.

Vége