19. fejezet - Aminek ki kell derülnie, az ki is derül

Hát elérkezett… itt a bál napja. Az utóbbi napokban próbáltam normálisan viselkedni, mint Kathy-vel, mint Chris-szel, de nagyon nehéznek bizonyult, hogy néha ne álljam meg magam olyan ügybe, hogy lekeverjek egy pofont Kathy-nek.

Villám felgyógyult, ezért Kathy egyre többet volt benn a mi közös szobánkban, ami engem nagyon zavart, mert nem tudtam intézni a „bál esti tervemet”, általában ilyenkor kimentem a már hideg, enyhén fagyos időbe, mondván, hogy friss levegőt szívok, ám általában felmásztam az istálló padlására, a szénásba és ott voltam úgy 1-2 órát, aztán, mintha mi sem történt volna visszamentem a házba. Hogy mit is csináltam 1-2 néha 3 órán át? Telefonáltam, írtam, olvastam… ezzel is a tervemet készítettem elő, ami azt jelenti, hogy a bálra készültem.

A bál napján reggel korán keltem és bebuszoztam a városba. Nem sminkeshez, körmöshöz vagy fodrászhoz mentem, hanem a vonatállomásra. A reggeli 5 órás vonattal egy régi barát jött el hozzám. Üdvözöltük egymást, majd besétáltunk a Pálma panzió ajtaján és felmentünk az előre lefoglalt szobába. Segítettem neki kipakolni, habár csak 2 napig maradt. Hosszan beszélgettünk, és nagyon örült, hogy újra láthat. Én is szörnyen örültem. Megbeszéltük az estét, majd nekem mennem kellett haza mielőtt Kathy észrevette volna, hogy nem vagyok ott. Egyre inkább éreztem, hogy ezt a napot sosem fogja elfelejteni senki. Az utóbbi napokban sokszor kihallgattam Kathy és Chris beszélgetéseit, és mindannyiszor majd felrobbantam az idegtől. A legtöbb telefon rólam és a lekoptatásomról szólt. Végül arra jutottak, hogy mindenképpen a bál estéjén hagy el engem. Erős akarat kellett ahhoz, hogy a kagylóba ne ordítsam: SZEMETEK! De hát kibírtam. A bál napján el kellett mennem a fodrászhoz, hogy megcsinálja a hajam. Persze Kathy is jött és folyton az új pasijáról (akit csak Charles-nak nevezett) beszélt. Én meg csak hallgattam, mert nem tehettem mást. A hajamat gyönyörűen feltűzték és beletűztek egy csodaszép virágot is. Aztán körmöshöz és sminkeshez mentünk. És ő csak dumált és dumált. Kínzás volt hallgatni. De túléltem! Már csak pár óra volt a bálig, mikor kaptam egy telefont. Alig hittem el, Lily volt az.

- Szia, Lily vagyok!

- Hát hello… eszedbe jutottam én is?

- Jaj, Tina ne haragudj! Én nem akartam, de itthon is sok a zűr, minden a feje tetején áll! És olyan hirtelen eltűntél, nem mertelek felhívni se! De amikor Michael….

- Lily, ez nem kifogás! Nagyon megbántottál- már szinte ordibáltam a telefonba.

- Tina! Én nem akartam!- visította sírós hangon. Belegondoltam, hogy ez nem is az ő hibája, hanem csak is az enyém!

- Oh Lily! Tudom, hogy nem te vagy a hibás! Én vagyok maga a szerencsétlenség!

- Tina, ne csináld már! Nem vagy szerencsétlen, nézd mi volt eddig Michaellel és most meg…- bejött Kathy és inkább elköszöntem.

- Mennem kell, szia Lily!

- Szia és sok szerencsét!

Kathy bejött és magyarázatot követelt.

- Ez itt mi? Mit csináltál ebben?- mutatott a nemrég kölcsönadott ruhájára, amit sikeresen elszakítottam, amikor az istállóban beleakadt egy szögbe.

- Oh, hát az… az csak véletlen volt… bocsi, majd veszek másikat!

Erre dühösen rám csapta az ajtót. Már csak 2 óra volt a bálig és kezdtem nagyon izgulni, hiszen ma lesz a nagy robbanás! Kezdtem elgyengülni idegileg és úgy éreztem, hogy nem tudom megcsinálni egyedül, de aztán belegondoltam, hogy ott lesz ő is! Menni fog, menni fog-hajtogattam egyfolytában- menni fog, mennie kell! Az húzott ki a merengésből, amikor beállított Emily a ruhájáért, meg azért mert innen indulunk majd. Annyira belefeledkeztem a gondolkozásba, hogy észre sem vettem, hogy már csak egy óra van a bálig. Lassan készülődni kezdtünk. Lily-nek feltűnt a virágcsokor (amit ugyebár én adok Chrisnek) és a hajamban lévő virág eltérő színe. Kicsit furcsállta, de a végén ráhagyta. Felvettem azt a gyönyörű szép fehér ruhát, Emily pedig a csinos kis rózsaszínűt. Felvettem azt a nyakláncot, amit még nem rég vettem. Egy lila rózsa volt rajta (mellesleg a hajamban is hasonló színű virág volt). Felraktam azt a nagyon édes kis tiarát, ami kristályokkal volt kirakva (amit a lányok vetettek meg velem, de nem is bántam meg, hogy megvettem), és felvettem azt a gyönyörű tűsarkút, ami szintén kis kristályokkal volt kirakva. Mikor belepillantottam a tükörbe, nem hittem a szememnek. Egyszerűen káprázatosan néztem ki, mint egy menyasszony.

- Tina, meseszép vagy!- szólt nagy csodálattal Emily, bár ő se nézett ki nagyon rosszul. Remekül állt rajta a rózsaszínű fűzős ruha, a gyöngyökkel kirakott hajpánt és a fekete szandál. Kathy megsértődött, ezért nem velünk öltözködött. Sőt! Azt a vad vörös ruhát sem vette fel amit neki hoztunk! Vett inkább egy barackvirág színű ruhát, ami a színe kísértetiesen hasonlított a virágcsokoréra, amit Chrisnek szántam. De nem érdekelt. A hasamban pillangók röpködtek, amikor lementünk a lépcsőn, majd ki a házból a kocsiba. Végig izgultam, de Emily nyugtató jelenségnek számított. Kathy az első ülésen ült, én és Emily pedig a hátsóba, nem is beszélgettünk Kathyvel. Amikor begördültünk az Wishpering teremhez, ahol a bál volt, szinte ideggörcsöt kaptam. Csak azt mondogattam, hogy minden rendben lesz. És csakugyan, mikor megálltunk, és kiszálltunk, én odamentem Chrishez, elfelejtettem az egész buta „álljunk bosszút rajtuk” tervet és inkább megmondtam az igazságot:

- Chris! Tudom, hogy te nem szeretsz, és azt is tudom, hogy Kathyvel szeretitek egymást. Szemét dolog volt, amit csináltatok velem, de nem akarok olyan lenni, mint ti! Szerettelek, de kiábrándultam egy életre belőled! Nem akarok haraggal elválni, de hidd el, hogy ez egy nagyon fájó pont volt számomra! Én tényleg szerettelek, és képes voltam az igazi szerelmet feláldozni érted! Nem megyek veled most a bálba, és szakítok veled! Tudom, hogy te is ezt akartál, és így lesz a legjobb!

Kathy és Chris egymásra néztek, majd rám, én pedig fogtam Emilyt, sarkon fordultam, és elindultunk befelé. Emily el volt ragadtatva a fellépésemtől, és egy csomó kérdése volt, hogy mi történt, de én mondtam, hogy majd később. Emily megpillantotta a kísérőjét, aki valami cserediák volt. Gyorsan oda is ment, de előtte a fülembe súgta, hogy meséljek el majd mindent. Én pedig végigszáguldottam a sorok közt, és megpillantottam őt. A nyakába ugrottam, é a fülébe súgtam, hogy szeretlek. Kicsit meglepődött, de átölelt és megcsókolt. A fiú nem más volt, mint Michael. Amikor kiderült, hogy Chris csak átver, rájöttem, hogy én akármit is tettem, de végig csak tőle, és a szerelme elől menekültem. De rájöttem, hogy nincs mi elől menekülnöm. Tehát, felhívtam és hosszasan elbeszélgettünk, megvitattuk a dolgokat. Mindent elmondtam neki, ő pedig segíteni akart. Az eredeti terv az volt, hogy bosszút állok rajtuk, úgy, hogy mindenki szeme láttára felképelem és leordítom. De a végén rájöttem, hogy bőven elég csendben, pofon nélkül megbeszélni a dolgokat. És végre egyszer igazán boldog voltam! A bál fergetegesen alakult. Ott álltunk Michaellel ölelkezve, amikor elindítottak egy szép, lassú számot.

- Felérhetem hölgyem?

- Megtisztelne uram!

És táncolni kezdtünk. És táncoltunk, táncoltunk, táncoltunk. Amikor vége lett a számnak, a szemembe nézett és ezt mondta:

- Tina, olyan gyönyörű vagy! Tudom, sok nehézségünk volt már, de nagyon szeretlek!

- Én is, tiszta szívből!

Ekkor pillantottam meg a felém igyekvő Kathy-t. Bűnösnek látszott.

- Jaj Tina, tudom, hogy szemét dolog volt így átverni téged. De a szerelem, tudod megbolondítja az embert.

Túl boldog voltam ahhoz, hogy emiatt bánkódjak, tehát megmondtam neki:

- Nem haragszom, sőt! Köszönöm neked! Ha ti nem vagytok sose tálálok újra Michael-ra. Legyetek boldogok! Én már kidühöngtem magam ezen, most boldog akarok lenni!

- Oh, Tina!- a nyakamba omlott – köszönöm! Te annyira megértő vagy! De most megyek a táncpartneremért!- kibontakozott az ölelésből, majd elviharzott. Én csak mosolyogtam rajta, Michael, aki kicsit háttérbe szorult most odalépett mellém.

- Nagy szíved van!- és megcsókolt.

Kifulladásig táncoltunk, találkoztam Chris-szel, aki bocsánatot kért és úgy éreztem, hogy végre minden rendben van. És annyira boldog voltam, mint még sosem...