14. fejezet- Nagy utazás…

Az a 3 nap is gyorsan eltelt. Nem keresett senki. Sem Lilly, sem Mary vagy bárki más. Nem számítok senkinek. Holnap utazom egy kis hegyi városba, és ott leszek 2 hétig. Már mindent összecsomagoltunk Hollyval és Suzie is besegített néha. Mark, a fiú tesóm meg ki tudja, hol van most? Holnap reggel kilenckor megyünk ki az állomásra és az utam eléggé hosszú lesz. Suzanne nénikémék meg majd ott várnak majd. Az utolsó estémet itthon, mint egy hete az erkélyen töltöttem. Még mindig nem voltam jól, de kinn szerettem volna ülni ezen a különleges helyen. Imádom ezt az erkélyt, hisz gyönyörű látkép vesz körül, s minden nap látom a naplementét, ahogy most is. Vörös az ég és már kezdenek megjelenni lassan a csillagok. Mennyire fog ez nekem hiányozni! Meg az itteni élet is, jaj! Bár már ott lennék, és ne kellene szenvednem! Ahogy egyre ment le a nap, egyre hidegebb lett, így bementem és kimentem, lefürödtem. Gyenge voltam még, így hamar lefeküdtem. Reggel nagy meglepetés várt rám. Kathy ült az ágyam mellett, mikor reggel hétkor felébredtem. Kiderült, hogy már egy hete itt van a városban a nagybátyáméknál volt, mert nem akart ide jönni. Azért jött el, mert anyukám elmesélte neki, hogy milyen beteg vagyok.

Fel akartam kelni, de Kathy nem engedte.

- Nem, nem! Te csak pihenj szépen!

- Jól van!

Láttam, hogy mindenki az utazásomat intézi. Apa telefonál, anya ügyet intéz, Holly pakol, Suzie téblábol közöttük, Mark sehol, én meg csak fekszem, vagy ülök, és nézem a többiek dolgát. A nagy zűrzavar mellett mentem el tusolni, öltöztem fel és álltam készen az útra. Kathy-nek átadtak egy szatyor gyógyszert, amit minden nap be kell vennem, majd beszálltunk a kocsiba és elindultunk az állomásra.

Az állomáson óriási nyüzsgés volt, de végül sikerült megtalálni a vonatot. Azután jött a vigyázz magadra, meg a várunk vissza szöveg. Majd felszálltunk a vonatra Kathy-vel. Szomorú voltam, mert nem jött ki egy barát se, csak a család. Kathy és én egy külön kis kabint foglaltunk el a vonaton és jól szétpakoltunk, hogy ide senki más ne jöjjön be. Mikor elindult a vonat, mi sokáig integettünk ki. Elterültem az ülésen, mert még mindig nem voltam jól. Kathy betakart én meg elaludtam a zötykölődő vonaton. Nem is tudom mikor ébredtem fel, de Kathy ott ült és olvasott.

- Mi az, felébredt az álomszuszék?

- Persze! Mióta megyünk?

- 3 órája….még hátra van legalább 5 óra. . Jól vagy? Olyan sápadtnak látszol.

- Remekül vagyok, csak ez a megfázás hat ki rám ilyen rosszul.

Az út további részében csak beszélgettünk, már amikor nem aludtam el egy fél órára. Kiderült, hogy ők nem is olyan kis faluba laknak, sőt, az egy elég modern város, de ők egy farmon laknak a várostól 12 km-re. Lovaik is vannak, meg kutyájuk és macskájuk is. Nem állattenyésztésből élnek, a szüleiknek van rendes munkájuk, de nem szeretik a városi nyüzsgést.

Az iskolájuk nagyon modern és Kathy azt mondta, hamar beilleszkedek majd. Mert anya nem csak kikért a sulimból, hanem berakott 2 hétre Kathy-ék sulijába is! Ennyit a tanulásmentes 2 hétről. Én is ugyan úgy írok dolgozatot, mint a többiek, én is ugyan úgy felelek, mint ők.

Holnap nem kötelező iskolába mennem, maradhatok otthon is a lovakkal. Lehet, hogy úgy is teszek. Kathy nagyon rendes és jófej. Jól elleszünk. A vonat egészen a városukig elvitt minket, az volt a végállomása. Hosszú út volt, kifáradtam és már az ég is sötét volt. Suzanne néni, amikor leszálltunk megölelt, megcsókolt, és azt mondta, hogy otthon már mindenki vár. Nagyon rosszul éreztem magam, hisz még igazán meg sem gyógyultam. Zúg a fejem, melegem van, majd a hideg ráz. A várostól körülbelül fél órára laktak, így a visszaúton szépen elaludtam, és már csak ott ébredtem fel. Még rosszabbul voltam, mint bármikor, megviselt az út. Szinte azonnal megfürödtem és lefeküdtem aludni. Kathy-vel voltam egy szobában, neki elég nagy szobája volt, saját tusolóval és egy óriási gardrób szekrénnyel. Ki sem pakoltam, csak bevettem a gyógyszereket és aludtam.

Másnap már sokkal jobban voltam. Mikor felkeltem, már nem voltam olyan rosszul. Reggel hat óra volt. Furcsa volt, hogy nem a saját ágyamban ébredek, és hogy nem olyan az erkély, mint otthon. Persze Kathy-nek is van, és nagyon szép, meg a kilátás is, de akkor sem olyan. Szörnyű honvágyam volt! Reggel, meglepetésemre, már Kathy is fenn volt, de sehol nem láttam. Rendbe szedtem magam, majd lementem az étkezőbe.

- Jó reggelt Tina! Hogy aludtál? Már jobban agy? Mész ma Kathy-vel iskolába?- szegezte nekem Suzanne néni a kérdéseket. Nem is tudtam, hogy mit válaszolja erre talán azt, hogy rémesen, nem, nincs kedvem, de mivel nem vagyok ilyen ezért…

- Remekül aludtam, és már egész jól vagyok. Szívesen mennék Kathy-vel iskolába. Jut eszembe, ő hol van?

- Kathy kint van a lovával, Villámmal a pályán. Ha van kedved, te is kimehetsz, az iskola busz fél nyolcra jön.

Megreggeliztem, bevettem a gyógyszereket és az istálló felé vettem az irányt. Kathy éppen most készült kimenni Villámmal.

- Segítsek valamiben?- kérdezte.

- Oh, az nagyon jó lenni. Kit vihetek ki?- néztem körül. Öt lovuk volt.

- Mondjuk Lucky-t! Segítsek felszerszámozni?- bólintottam. Lucky egy igazán szemrevaló kanca. Szép szürke színű és annyi benne a méltóság!

- Te lovagolsz mindegyiken?

- Igen, én meg Danny az öcsém. Villámon csak én szoktam. Danny lova Dante, de mindig törődünk az összes lóval. Herceg meg még csak csikó, mint láthatod. Bemutassam őket?- mutatott a lovakra, majd bólintottam- Nézd, ő ott Csillag!- mutatott az istálló végébe. - Az ő csikója Herceg. És nézd, az ott Herceg, egy állással arrébb. A következő állás Villámé, végül ott van Dante.

Megbabonázott a fekete ló szépsége. Dante gyönyörű volt!

Lucky felszerszámozása után kivezettem, Villám után a pályára. Felkapaszkodtam a nyeregbe, aztán elindultam. Pár kör, sétába, majd ügetésre fogtam, kényesen ügyelve arra, hogy Lucky ne jöjjön ki a kezeim közül. Nagyon jól éreztem magam, habár tegnap még magas lázam volt. Imádtam fenn ülni a nyeregben. Sajnos azonban, az a fél óra nagyon gyorsan eltelt, és már 7 fele járt az idő. Gyorsan bevittük a lovakat, majd lecsutakoltuk őket, majd friss szénát és vizet raktunk ki nekik. Felmentem, és újra átöltöztem, egy iskolába sokkal jobban való holmiba. Összepakoltam néhány holmit, majd elindultunk Kathy-vel a buszmegállóba.

- Ugye nem rekeszt ki engem senki… csak azért, mert nem idevalósi vagyok?

- Á, dehogy, csak maradj mellettem.

Hamarosan befutott az iskolabusz, Kathy pedig bemutatott Emily-nek, az egyik legjobb barátnőjének.

- Szia, én Emily vagyok! Téged meg mi hozott erre?

- Szia, én Tina. Nem is tudom… tudod Kathy az unokahúgom, meg történtek velem zűrök, ezért elküldött anyukám ide két hétre pihenni.

- Értem… Isten hozott tehát a mi városunkban! Ha akarod, délután felviszlek a városba, megmutatom, hogy milyen itt az élet.

- Annak igazán örülnék. Mit szólsz hozzá Kathy?

- Tőlem aztán!- vont vállat nekem és beszélgetésbe elegyedett a mellette ülő lánnyal, akit be sem mutatott nekem. Egész úton Emily-vel beszélgettem. Érdekes egy lány. Teli energiával és életerővel. Tisztára feltöltött. Éreztem, hogy ez egy barátság kezdete. Fél óra volt, mire a busz begördült az iskola udvarára. Már tömve volt diákokkal, mikor oda ért. Emily elhatározta, hogy bemutatja nekem az iskolát. Nagyon szép épülete volt, modern eszközökkel. Kathy is velünk tartott. Már is megláttam, vagy három helyes pasit. „Jó dolgom lesz itt, de milyen jó!”- gondoltam egy széles mosollyal fűszerezve. Bemutattak pár osztálytársuknak és eszembe sem jutott, hogy kik is állnak most mellettem. Nem is érdekelt, hisz tudtam: barátok. 20 perc alatt jártuk végig az egész iskolát. Mikor bementünk a terembe hangos füttyszó szólt. Nem tudtam mire vélni. De tudtam, hogy Emily-t és Kathy-t nem zavarja, szóval engem sem érdekelt. Mikor leültem Emily padja mellé, ő a következőket súgta a fülembe: „Ugye, milyen nehéz az iskola legmenőbb csajainak az élete?”

Elképedtem. Én, mint menő csajok egyike. Jól hangzik, de lehetetlen.